Sajtótájékoztató Mesterszálláson
Írta: Kővári Anna Fotó: Mészáros János
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése a Hármas-Körös folyó jobb parti Körös-zugi térségében" projekttel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott Boldog István országgyűlési képviselő, Kiss Gábor, Mesterszállás Község polgármestere, valamint Horváth Béla, a kedvezményezett KÖTIVIZIG műszaki-igazgató-helyettese.
Az Új Széchenyi Terv által támogatott projekt két megyét is érint (Csongrád és Jász-Nagykun Szolnok megye), valamint két árvízvédelmi öblözetet, és négy kistérséget.
A projekt befejezésének tervezett időpontja 2014 szeptembere, összköltsége 3 314 664 614 forint.
Jelenleg a beruházás egészét tekintve a készültség 51 százalék.
A képgalériában látható fotók Mesterszállás határában készültek.